KSH: 655 millió euró volt a külkereskedelmi többlet júniusban

Euróban kifejezve az export értéke 3,2 százalékkal, az importé 5,1 százalékkal csökkent júniusban az egy évvel korábbihoz képest, az exporttöbblet 145 millió euróval 655 millió euróra javult, ami 42 millió euróval kevesebb az első becslésben közöltnél.

KSH: 395 ezer forint volt a bruttó átlagkereset az első fél évben

Az első fél évben a bruttó átlagkereset 395 ezer forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 600 forint volt, mindkettő 9,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

KSH: 9,9 százalékkal csökkentek a beruházások a második negyedévben

A második negyedévben 9,9 százalékkal, az első félévben 6,3 százalékkal maradt el a beruházások volumen a múlt év azonos időszakától - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: 79 ezerrel dolgoztak kevesebben, mint egy évvel ezelőtt

A május-júliusi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma az egy évvel korábbinál 1,7 százalékkal alacsonyabb, 4 millió 439 ezer volt, egy év alatt 79 ezerrel csökkent.

Novák: negyedével mérséklődött a természetes fogyás az év első hét hónapjában

Negyedével mérséklődött a természetes fogyás az év első hét hónapjában, és 2488-cal több gyermek született, mint 2019. január-júliusban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden a Facebook-oldalán.

KSH: 13,6 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye a második negyedévben

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 13,6 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 13,5 százalékkal csökkent a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.

KSH: 7,8 százalékkal csökkent az ipari termelés júniusban

Az ipari termelés volumene 7,8 százalékkal maradt el júniusban az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján 12,2 százalékos a csökkenés - erősítette meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölt második becslése.

KSH: 697 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet júniusban

Júniusban az export euróban számított értéke 3,1, az importé 5,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

KSH: júniusban 75,2 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma

Júniusban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 93,2 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 59,2 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest.

Elemzők: folytatódott az ipar kilábalása

Folytatódott a kilábalás, április-májushoz képest kedvezőbben alakult az ipari termelés júniusban, a nagy súlyú járműgyártás ugyanakkor még nem talált magára - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők.

KSH: 7,8 százalékkal csökkent az ipari termelés júniusban

Az ipari termelés volumene 7,8 százalékkal elmaradt júniusban az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 12,2 százalékkal csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése alapján csütörtökön.

KSH: nem változott a kiskereskedelmi üzletek forgalma júniusban

A kiskereskedelmi üzletek júniusban már járványügyi korlátozások nélkül lehettek nyitva az egész országban, így forgalmuk volumene a nyers adat szerint 0,8 százalékkal bővült, naptárhatástól megtisztítva lényegében nem változott az előző év azonos időszakihoz képest.